Barackmag

elmélkedés "Az utolsó vacsora miséje" szentírási szakaszaihoz

Nagyanyám kertjében állt két hatalmas kajszibarackfa, gyönyörű, nagy, zamatos barackokkal. A hosszúnak tűnő, egy hónapos nyaralás monoton napjainak fénypontja volt, amikor estefele nagymamival lementünk a kertbe összeszedni a lehullott barackokat, amelyekből párat mindig megehettem. Többet csak azért nem, mert könnyen elrontottam vele a gyomromat, meg hát, akkor miből készült volna nagymama aranyló sárgabarack lekvárja?

Miközben nagyanyó délután tett-vett a konyhában, én a ház körül sertepertéltem. Egyik kedvenc foglalatosságom volt a barackmag-törés. Egy nagy szakajtóban gyűltek minden évben az elfogyasztott vagy befőzött barackokból visszamaradt barackmagok. Ezek ott napoztak egymás hegyén-hátán a ház oldalában. Egy megtermett krumplihoz hasonlító folyami kaviccsal törhettem belőlük unaloműzésként magamnak, na persze ebből sem sokat, nehogy megártson. Mindenesetre lenyűgözött, ahogy a vastag csonthéj a jól irányzott ütéstől ripityára tört, és kikandikált a héj darabjai alól az üdén roppanó bél. Azt számolgattam ilyenkor, hogy hány édes magra jutott egy keserű. Ezt persze csak akkor tudtam meg, ha feltörtem őket, és megettem.

"Mindenki szerezzen egy bárányt családonként, […] a húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg." (Vö.Kiv12,3.8) Ahhoz, hogy megmeneküljenek az elsőszülöttek a tizedik egyiptomi csapástól, a bárányt le kellett ölni, és el kellett fogyasztani. Ahogy a magot is fel kellett törni, és meg kellett enni. "Vegyétek és egyétek! [...] Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" (Vö. 1Kor 11,24) Csak, ha feltörtem és megettem a barackmagot, akkor derült ki, milyen íze van. "Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!" (Jn 13,8b) A bárányt le kellett ölni, a barackmagot fel kellett törni, a lábakat meg kellett mosni. A bárányt el kellett készíteni, a barackmagos szakajtó mellé le kellett kuporodni, a tanítványok lábához le kellett hajolni. Megsemmisülő aprólékosság a megsemmisülésig. Azonosulás azzal, akit szeretek.

Úgy emlékszem vissza, hogy a barackmagok sosem fogytak el. Minden nyáron újra kezdhettem a magok föltörését. "Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg." (Jn 13,15) Minden nap újra tanuljuk odaadni magunkat. Egészen. Jézus pedig segít lekuporodni egymás mellé, és szolgáló szeretetté válni. Belehalni, eledellé lenni. Függetlenül attól, hogy édes lesz vagy keserű. "Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek?" (Jn 13,12b) Azonosultam veletek mindhalálig.