Fül

elmélkedés Virágvasárnap szentírási szakaszaihoz

Valószínűleg csak a külső hasonlóság az oka annak, hogy a csésze, fazék, fedő, kancsó, kosár, lábas, láda, pohár, táska fogóját fülnek hívjuk. Virágvasárnap azonban füllé tesz bennünket a meghallgatás, az engedelmesség és az irgalom értelmében egyaránt. "Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok." (Iz 50,4c) Minden reggel fül vagyok, figyelmesen meghallgatom Isten szavát, hogy a tőle hallott "igével támasza lehessek a megfáradtaknak." (Iz 50,4b) Mint az edény füle, átölelem a rám bízottakat, hogy Isten ereje felemelhesse őket. Tűzön sütögetnek, "vernek", terhelnek, "tépáznak", ám "Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent." (Iz 50,7a) Az edény füleként a legjobban a próféta van kitéve minden sérülésnek, minden súly rá nehezedik. Azáltal, hogy hűséges szolgaként Isten szavát hallgató füllé válik, életvitelével Istenhez való megtérésre hív. Ezzel ellenségeket szerez magának. Azok előtt, "akik gyaláztak és leköpdöstek [...] arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem," (Iz 50,6d.7b) mert "az Úr megsegít".

"Krisztus Jézus, mint Isten,[… ezt a szolgai alakot magára öltve] kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig." (Fil 2,6a.7) Azt, hogy 'engedelmesnek lenni' (ὑπ-ακουω/ob-audire) a görög és latin nyelv úgy fejezi ki, hogy 'hallgatok rá, odateszem a fülemet a szavai elé'; mi úgy mondanánk: iszom a szavait. Krisztus azért lett emberré, hogy a kereszthalálig előttünk járva igya az Atya szavát, olyan fül legyen, amely engedelmesen belesimul az Atya tenyerébe, hogy felemelhesse mindazokat, akik hozzákötik az életüket. Istent hallgató fülként azért jött, Isten megragadja őt és rajta keresztül minket is.

Lukácsnál Jézus különösen is erős, hordozó fül a hozzá ragaszkodóknak. Pétert megerősíti árulása előtt: "Simon, Simon! [...] könyörögtem érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited." (Vö. Lk 22,31-32) Árulása után pedig "az Úr hátrafordult, és rátekintett Péterre" (Lk 22,61a) isteni irgalmával bíztatva őt a megtérésre. Szintén Lukács írja le Jézus kivégzőihez címzett mondatát: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!" (Lk 23,34) és a jobb latornak adott ígéretét: "Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!" (Lk 23,43) Mindegyik egy-egy fül, egy-egy kapaszkodó Isten irgalmába. Lukács végül belehallgattat bennünket a kezdődő ünnep csendjébe: "már majdnem megkezdődött a szombat" (Lk 23,54). Belefülel velünk együtt az éjszakába, hogy megsejtsük: Isten irgalmából valami új van születőben. Mi is Istent hallgató füllé lehetünk, akibe belekapaszkodhatnak mások, hogy Isten magához emelje őket.