Mestereknek mestere

elmélkedés Húsvét III. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

1. Mestereknek Mestere,
Mondd meg, mi az EGY !
EGY az Isten, a Jóisten,
Aki él örökké, mindörökké, ámen!

...

12. Mestereknek Mestere,
Mondd meg, mi az TIZENKETTŐ!
TIZENKETTŐ apostol,
TIZENEGY a Szent Szüzek,
TÍZ a Tízparancsolat,
KILENC az angyali kar,
NYOLC boldogság,
HÉT a szentség,
HAT pohár bor, Kánaánból,
Igyunk egyet, barátságból!
ÖT az Egyház parancsa,
NÉGY az evangélista,
HÁROM a pátriárka,
KETTŐ Mózes táblája,
EGY az Isten, a Jóisten,
Aki él örökké, mindörökké, ámen !

A 17. században tűnik fel énekgyűjteményeinkben a katekizmusi ének műfaja. A középkori zsidó és keresztény hagyományokra visszanyúló műfaj célja, hogy egyre bővülő strófákkal megtanítsa a számokhoz köthető vallásos alapismereteket kérdés-felelet formájában. Ennek legismertebb keresztény változata a Mestereknek mestere - ének. Több variánsa ismert, mert vannak számok, amikre több megoldás is adódik. Ilyen például a 11-es, melynél a szent szüzek, apostolok és próféták egyaránt előfordulnak a variánsokban. Generációk nőttek fel úgy, hogy ilyen énekeket énekeltek hittanórán, és aztán sokszor később is, például esküvőkön, összejövetelek alkalmával. Ennek nyomát őrzi közismert énekünk is, hiszen hangsúlyos része a hat kánai kőkorsó finom borát emlegető sor. Az így nevelődött társadalomban a számoknak általánosan elfogadott, vallásos jelentése is volt, ezért a számok túlmutattak elsődleges értelmükön. Valami ilyesmit feltételezhetünk a ma hallott szentírási szakaszokat megfogalmazó zsidókeresztény közösségek szóhasználatáról is, mert hemzsegnek ezek a szentírási mondatok a számoktól.

Bár az Apostolok Cselekedeteiből vett beszámolóban nem szerepelnek számok, mégis hangsúlyos benne a kettes szám. Az Ékes-kapunál történt csodálatos gyógyítást követően két apostolt, Pétert és Jánost másodszor fognak el. Péter másodszor beszél az ősi két út tanításának hagyományvonalában állva a zsidó vallási vezetőknek arról, hogy "inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek." (ApCsel 5,29b) Szembesíti hallgatóságát Jézus kivégzésével, de szembeállítja a Főtanács logikáját, amely szerint mindez lázadás és istenkáromlás jogos büntetéseként történt, Isten logikájával, aki Jézust "igazolta előttetek erővel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek." (ApCsel 2,22b) Íme a két út: "Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára felfeszítve megöltetek." (ApCsel 5,30) Ha bevéssük emlékezetünkbe a két út tanítását, akkor a 2-es számot hallva mi is szembesülhetünk saját reakcióinkban a Megváltót hideg logikával ejtő és az alázatosan hozzá forduló magatartás logikájával, hogy aztán dönthessünk közöttük.

János presbiter az Apokalipszisben a végidőkről szólva Jézusra összpontosít: a középpontban "a Bárány, akit megöltek", színe előtt "az angyalok sokasága [...] a trón, a [négy] élőlény és a [huszonnégy] vén körül: számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer." (Vö. Jel 5,8.11-12) Mindezek megéneklik a hét dicsérő szót a Báránynak, akinek "hét szarva és hét szeme volt, amelyek Istennek az egész földre küldött hét szelleme." (Jel 5,6b) Ott nyüzsögnek tehát a számok az Apokalipszisben jelentőségteljesen, és még ha nem is tudjuk pontosan meghatározni, mi mindent jelentettek ezek a hét kis-ázsiai egyház tagjainak, akiknek ez a végidőkről szóló látomás íródott, mégis sejthetjük, hogy gondolkodásuk horizontján ott állt a "tízezerszer tízezer és ezerszer ezer" végtelenjének egy pontján a Bárány trónja, hogy Krisztus onnan ítélje meg a teremtett világ négy égtájának minden nemzetét. És a hét dicsérő szóban egyszerre bizonyul az ítélet teljesnek, azaz a világ négy égtája felé kiterjedőnek, és tökéletesnek, amire a hármas szám utal. Mindezzel megvallja János presbiter, hogy Jézus Krisztus Isten és ember, Úr a világ felett, ahogy ezt mi is tehetjük most, amikor halljuk ezt a számokba foglalt vallomást.

János evangéliumának záradéka hét tanítványról beszél, mintha minden korok minden krisztushívőjének szájába adná a választ a halászni induló Péter felé: "Mi is veled megyünk." (Vö. Jn 16,3) Aztán a Krisztus vágyik arra, hogy Őrá hallgatva halásszanak közös erővel, és kéri: "Hozzatok a halból, amit most fogtatok." És Péter hozott is a hálóból, "amely tömve volt százötvenhárom nagy hallal." (Vö. Jn 21,10-11) Szt. Jeromos szerint Krisztus idejében 153 halfajtát ismertek a halászok, s ha így van, akkor ez jelentette az evangélium hallgatóinak, hogy Krisztus mindannyiunkra számít üdvösségtervében. Ezt húzza alá, amikor Péter háromszori tagadását háromszori vallomássá változtatja át. Sőt, még tovább megy, mert mikor Péter a feltétel nélküli szeretetre (agapasz me) kérdező Úrnak másodszor is csak a "tőle telhetőt", a törékeny, emberi szeretetet (filó sze) meri megígérni, akkor harmadszor az ÚR alkalmazkodik Péterhez, és nem a lelkes, öntudatos Pétertől várható, határtalan szeretetre kérdez rá, hanem a megtört, sebzett lelkű Péterből felfakadó, törékeny szeretetre (fileisz me). Krisztus tehát tökéletességre vezet bennünket, ha Péterrel tartunk, adunk a magunkéból, amit csak kér, és a tőlünk telhető szeretettel fordulunk felé.

Vajon eszembe jut Krisztus örömhíre ezek után, ha a 2/3/4/7/ezer vagy épp a 153-as szám hangzik el az éterben?