Napraforgó

elmélkedés az Évközi XIV. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Néhány hete már élvezettel nézegetjük a virágba boruló, sárgálló napraforgó táblákat az út mentén, amerre járjunk. Szinte látjuk, ahogy Nap felé forduló tányérjával magába szívja a növény a szemet érlelő napsugarat, földbe kapaszkodó gyökereivel a szemeket életnedvvel telítő csapadékot. Gyönyörködünk benne, és legszívesebben megállítanánk az időt, hogy mindig ez a szép, üde virágtányér nézzen ránk. Ő azonban bölcsen siet a mag érlelésével, hogy az élet a telt szemekkel továbbadható legyen. Még épp hogy csak elkezdtek üde arcocskájukkal visszamosolyogni a Napra, és néhány gyorsan lepergő hét után elnehezült fejükkel már csak lefelé bólogatnak, hogy aztán érdesen csüngő tárnyérjaikból kihulljanak a szürkén-szúrósan megérett magok. A napraforgó  tudja a dolgát, teszi a dolgát, és bízik az ÚR segítségében: "Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot." (Iz 66,12a) Mi kétségbe esünk az aszály miatt, a világpiaci mozgások kilátástalansága miatt, ő pedig felfog leveleivel minden harmatcseppet; társaival együtt bizalommal a legjobbat hozza ki adottságaiból: szárai, "mint a fű, sarjadoznak: Szolgáinak az Úr megmutatja segítő kezét." (Vö. Iz 66,14)

Így tesz az ÚRban bízó igaz, aki nem keseredik el nehezedő körülményei láttán, nem siratja múló fiatalságát, hanem magot érlel bizalommal és örömmel a babiloni fogságból visszatértek között: "Jertek ide mind, és halljátok, kik félitek az Istent, elmondom, mily nagy dolgot tett vélem. Áldott legyen az Isten, aki nem vetette el imámat, és nem vonta meg tőlem irgalmát." (Zsolt 65,16.20)

Napraforgó-létünk nem áll meg a lányos virágzásnál, hanem roppant erőfeszítéssel törekszik a kapott jók továbbadására. "Ha egy városba érkeztek, [...] gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!" (Lk 10,8a.9) Nem hazudjuk magunknak az élvezetek habzsolásával: "Ennyi szórakozás nekünk is jár." Ehelyett valljuk Pállal: "Nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak." (Gal 6,14) Nem engedjük, hogy ránk ragadjon ránk a haszonszerzésben megszédültek sárdobálása: "Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa." (Lk 10,11) Nem féltjük odaadni időnket, fiatalságunkat Istennek, és még csak gőgössé sem válunk, hogy Jézus nevére "még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk." (Lk 10,17b) Mert a mi örömünk, hogy megöregedvén magot érlelünk, és hogy Krisztus családjához tartozunk, és nevünk "föl van írva a mennyben." (Lk 10,20b)