UNO!

elmélkedés Húsvét VI. Vasárnapjának, a Tömegtájékoztatás Világnapjának szentírási szakaszaihoz

Talán nem kell bemutatnom az Uno-kártyát. Színes lapok, egyszerű játékszabályok; a cél, hogy a játékból mielőbb kimenjek, de az előző körben bemondjam: UNO! Az idősebbek emlékeznek a Makao kártyajátékra, amit többféle kártyával is játszottunk a színre szín-, számra szám-alapelv szerint. Ennek a játéknak továbbfejlesztett változata az Uno. Ebben a színes-számos lapokon kívül "húzz kettőt", "kimaradsz", irányváltó, színválasztó, "húzz négyet", "cserélj paklit" s joker kártya is van. Így még izgalmasabb a játék.

Az Uno-kártya összehozza az embereket. Kimozdítja őket a számítógép, a telefon mellől, és vidám, baráti légkört teremt, ahol "a kommunikáció középpontjába ismét a másikért vállalt személyes és közösségi felelősség kerül." Az Uno-ban számít a lendület, a gyorsaság, a játék stílusa mégis végtelenül szelíd. Segít, hogy "megtisztítsuk [az egymás közti kommunikációt] az agresszivitástól." Sajnos, a közbeszéd nem ilyen békés. A gazdasági, politikai élet vezetői egyszerű és arrogáns üzeneteket öntenek ránk elképesztő mennyiségben. Pedig "a valóságot szlogenekre redukálni sosem vezet jóra. [Ez ...] az uralom- és birtoklási vágynak, valamint a közvélemény manipulálásának paradigmája. [...] Úgy tűnik, hogy önérvényesítésünkhöz elengedhetetlenné válik egy „ellenség” kijelölése, akire verbálisan támadhatunk. [...] Ahogy Tonino Bello atya tanította nekünk: minden konfliktus »az arcok eltűnésében gyökerezik.«" (Ferenc Pápa üzenete a tömegtájékoztatás 59. világnapjára)

Unózáskor közelséget, összetartozást élhetünk meg; a játék hevében megmutatjuk egymásnak gyermeki arcunkat. Szelíden tanúságot tehetünk a bennünk élő reményről. A játék "útitársaivá tud tenni megannyi testvérünknek, hogy újra reményt ébresszünk bennük. [...] Megnyit bennünket a reményre, és rámutat egy olyan kommunikáció szükségességére, amely figyelmes, szelíd, elmélyedő, és képes rámutatni a párbeszéd útjaira." (Ferenc Pápa üzenete a tömegtájékoztatás 59. világnapjára)

A mi Uno-kártyánk Jézus Krisztus; ő összehoz bennünket. Amikor "a pizidiai Antiochiában vita támadt a hívek között," (ApCsel 15,2a) az apostolok átbeszélték a nézeteltéréseket, és egyetértésre jutottak abban, hogy Jézus Krisztus követése és az ebből fakadó, egymás iránti érzékenység az irányadó a vallási kérdésekben. "Békességet hagyok rátok. […] Aki szeret engem, megtartja tanításomat," (Jn 14,27a.23a) tehát szolgálatára van embertársainak - tanítja az Úr. Levelet írtak az apostolok a kis-ázsiaiaknak: "Hallottuk, hogy közülünk néhányan megbízásunk nélkül tanítva megzavartak titeket. [...] Úgy láttuk jónak, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél." (ApCsel 15,24a.28b) Csak legyetek tapintattal egymás iránt! - fogalmaztak az Úr Krisztus szavainak értelmében. A belőlük alakult közösség azóta is magán viseli az emberi gyengeség jeleit - erre utal a mennyei Jeruzsálem négyzetes alaprajza. (Vö. Jel 21,13) Ebbe az emberibe oltja bele Krisztus az Ő Lelkét, aki "megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek." (Jn 14,26b) Ezért néz mind a négy égtáj felé a három kapu isteni tökéletessége, melyekre felírták "Izrael fiai tizenkét törzsének a nevét." (Vö. Jel 21,12b-13) Rajtuk keresztül jut minden nemzet Isten közelébe. Emberi és isteni egybefonódása tehát az Egyház, amelynek hivatása, hogy tökéletlenségében is "Isten dicsőségét sugározza". (Jel 21,11a) Ha a keresztények minden erejükkel Jézus Krisztus Uno-kártya-szerű közvetlenségét viszik közel az emberekhez, akkor olyan közösséggé válnak, mint a város volt a látomásban: "Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis." (Jel 21,11b)