Először is István király a nyugati kereszténység felvételével és a nyugati típusú államszervezet kiépítésével a Kárpát-medencében otthont kereső keleti népek problémáira keresett saját erőfeszítéseire támaszkodó megoldást. Úgy tűnik, ő is vágyott arra, hogy tökéletes és hírneves királyként Attila hunjainak örökébe lépjen, de ehhez a bizánci hadisarcok aranyába belefulladt avar birodalom bukása és a kalandozó magyar törzsek kudarca után más utat választ, és folytatja édesapja, Géza fejedelem államszervezési munkáját. A kalandozásokban törzsi, nemzetségi alapon vettek részt a honfoglaló magyarság katonáskodó rétegei. Ezek a jól megtervezett hadjáratok a törzsi vezetés megerősödéséhez vezettek. Innen már csak egy lépés az avarokat romba döntő testvér-viszály. Géza erélyes kézzel előbb a központi szállásterületeken, majd egyre távolabb kezdte meg a nemzetségek tudatos összekeverésével, átköltöztetésével ezeket a törzsi kapcsolatokat szétrombolni. István ezt a munkát folytatja az erdélyi Gyula és Keán, a nyugati Koppány, a Dráva-menti fekete magyarok vagy kálizok, a kőrösi Vata, az északi Aba Sámuel, végül a dél-vidéki Ajtony behódoltatásával. Ennek a tudatos összevegyítésnek az emlékét őrzik településneveink, amelyek a hét magyar törzsnevet az ország számos szegletében megőrizték. Az áttelepítések világosan látszanak egyébként több 10. századi honfoglaláskori temetőnél, ahol a sírok családonkénti sorai egyszer csak abbamaradnak, hogy aztán néhány méterrel arrébb újra induljanak, mintha elölről kezdenék őket.

István ezt az országszervezési munkát a Példabeszédek könyvének lelkületével végzi: "Tartsd távol magadtól a száj hamisságát, távolítsd el az ajkak álnokságát! Egyenest előre nézzen a szemed, legyen egyenes a szemed pillantása." (Péld 4,24-25) Egy következetes szervező munkával egységes országot rajzolt Európa térképére, ahol az akkori politikai viszonyok között az egyik legerősebb királyi hatalmat alapozta meg. Ha kellett, erővel, ha lehetett, diplomáciával, de mindenütt véghez vitte akaratát. István "ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette." (Mt 7,24b) Mert "megtanulta, hogy az igazság Jézusban van." (Vö. Ef 4,21b) A nemzetségek túléléséhez életmódváltásra volt szükség. Arra szorította tehát őket, hogy "eddigi életmódotokkal ellentétben vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek." (Ef 4,22) "Figyelmeztetlek titeket az Úrban: Ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket." (Ef 4,17) A térítő püspökök munkáját a kiépülő egyházszervezet mentén idővel olyan szerzetesek vették át, akik ismeretekben és erényekben egyaránt gazdagították az ispánságokba rendeződő várnépeket, olyan tartást és biztonságot oltva a szívekbe, amely nemcsak pótolta, de messze felül is múlta a több nemzedékkel azelőtt szétrombolt nemzetségi keretek adta eredetmondák rendező erejét.

A "Dobd el a szemüveged!" könyv ráirányítja azonban a figyelmet nemcsak az ösztönös erőfeszítés és keresés meglétére Istvánnál, hanem arra is, hogy István egy másik kor fia. Ő ugyanis nem magára gondol. Nem maga akarja látni munkája gyümölcsét. Kollektív tudattal rendelkezik, azaz mindig dinasztiában gondolkodik. Amit tesz, elődjei és utódai között teszi fáradhatatlanul. Ám közben mindig dolgozik azon is, hogy legyen munkájának folytatása. Ha nem így látta volna megvalósulni munkája értelmét, akkor aligha tudott volna az ország vezető elitje úrrá lenni a trónutódlás körüli bizonytalanságokon alig néhány év alatt.

"Dobd el a szemüveged!" - azonosság és különbség egyaránt tanít István király személyének időszerűségére. Van mit tovább vinnünk!