Mindenszentek ünneplése a fény szimbolikáján keresztül megközelíthető. Ünnepeljük egyrészt a közös célt minden szentek életében, tudniillik, hogy Isten boldogságos országába törekedtek. Ez maga a fényárban úszó, végtelen boldogság. Ünnepeljük másrészt, hogy földi életük ennek a fénynek a vonzásában telt: mivel vonzotta őket a fény, áthevítette szívüket, betöltve minden zugát lelküknek, és életük megtelt Isten dicséretével. Harmadrészt ünnepeljük azt is, hogy ez az egyetlen fény, amely befogadhatatlanul szép, teljes és tökéletes, a szivárvány számtalan színére bontva jelenik meg szerteágazóan sokféle életük változatosságában, hol az egyik, hol a másik színt hozva közel hozzánk lenyűgözve bennünket.

Olyan ez a mai ünnep, mint a prizma, ami begyűjti és színekre bontva tovább sugározza a fényt, amelynek gazdagságát legyezőként szétterítve tárja elénk. Egyetlen ünnep, amely egyszerre tanít minket, "mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk" (1Jn 3,1a), egyszerre mutat rá életünk közös céljára a szentek példájával, akik "minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: »Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!«” (Jel 7,9b-10), és egyszerre hív, hogy csodáljuk a prizma bontotta fény ezer színében mindazok boldogságát, akik "lélekben szegények [...] akik sírnak, [... akik] szelídek [...] akik éhezik és szomjazzák az igazságot [... akik] irgalmasok [... akik] tiszta szívűek [... akik] békességszerzők [...] akiket üldöznek az igazságért [… és] hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak" (vö. Mt 5,1-11).

Adjuk át magunkat prizmaként a fénynek: melengessen föl a ránk váró csodával, melynek ízét velőnkben hordjuk, fakasszon dalra ez a belénk költöző szépség, és fusson szét belőlünk ezer színben sajátos tehetségünktől tiszta színekre bontva. Csak legyünk "tiszták, hősök, szentek", hogy szabadon áradhasson belőlünk ez a szívünkbe öntött valóság. Így leszünk "az istenkeresők népe, amely arcát kutatja Jákob Istenének." (Zsolt 23(24),6) /Vö. Romano Guardini, Az imádság iskolájában, SZIT 1988, 125-126./