A virágcserép alja azért lyukas, hogy ne álljon a víz a cserépben, mert az elrothasztja a kényesebb növények gyökérzetét. Ezért minden virágcseréphez tartozik egy virágalátét, netán egy nála nagyobb, nem lyukas kaspó, egyrészt hogy a víz ne folyjon szanaszét, másrészt hogy a növény gyökérzete felszívogathassa a neki éppen szükséges vízmennyiséget a hajszálgyökerein keresztül. A virágalátét rásimul a talajra, hogy attól támogatva elbírja a földdel teli cserép súlyát; vízálló anyagból készül, hogy megtarthassa a belé öntött vizet; a pereme pedig a cserép alja fölé magasodik, hogy eltárolja a vizet, amelyből aztán napokig táplálkozhat a szomjas kis növény. Mindeközben a virágalátét a legjelentéktelenebb tárgyak egyike. A virágot megcsodáljuk, egy mázas cserép színe esetleg még felhívja magára a figyelmet, de az alátéten nem akad meg a szemünk. Legfeljebb azt vesszük észre, ha koszos.

Ha mégis vesszük a fáradságot, hogy szemléljünk egy virágalátétet, megfigyelhetjük, hogy ő az, aki az élet terhét cipeli. Sokkal nagyobb súly van rajta, mint amit elbír, ezért ezer ponton tapad a földhöz, hogy annak szilárdsága megsokszorozza erejét. Hordozza az éltető vizet, és körülöleli a cserepet peremével, hogy a víz kitartson a következő öntözésig.

Isten hatalmas, szilárd talaj, amelyen megtámaszthatja hátát a szegény; "meghallgatja azt, aki a balsorsban kéri őt. Nem utasítja el az árvák könyörgését, sem az özvegyet, ha tele van panasszal. [Mert] aki szívből szolgálja, azt elfogadja az Úr." (Vö. Sir 35,16-17.20a) Mind olyanok vagyunk, mint a virágalátét: "az Úr mellém állt, és erőt [adó vizet] öntött belém, hogy [… tápláljam] az evangélium hirdetésével" az arra szomjazókat (vö. 2Tim 4,17a). Jelentéktelenek vagyunk, súlyok alatt görnyedünk, mint aki "a szemét sem meri az égre emelni, hanem a mellét verve így szól: »Istenem, légy irgalmas nekem bűnösnek.«" (Vö. Lk 18,13) Egyetlen értékem, hogy "minden időben áldom az Urat, dicséretét szüntelenül zengi ajkam." (Zsolt 34(33),2) Törékeny alátétként "benne bízom", hogy "megváltja szolgáinak lelkét" (vö. Zsolt 34(33),23), ráhagyatkozom, és őrzöm életadó örömét, hogy tápláljam vele a rám bízottakat. Ezért ő "megszabadít minden gonosz cselvetéstől, és átment mennyei országába. Dicsőség legyen neki mindörökké! Ámen." (2Tim 4,18)