Szabadulószoba

elmélkedés Úrnapja szentírási szakaszaihoz

A szabadulószoba a szórakozásnak egy olyan formája, amelyben egy vállalkozó szellemű csapatot bezárnak egy szobába, ahonnan általában 60 perc alatt, logikai és ügyességi feladatok megoldásával kell kijutniuk. A játék lényege, hogy a résztvevők a feladványok megfejtésével, a kulcsok és zárak megtalálásával, valamint rejtett összefüggések feltárásával haladnak a kijutás felé. A játék során a csapatmunka, a logikus gondolkodás és az időfaktor együttese hozza létre azt a feszültséget, ami a végén a szabadulással feloldódik, és sikerélményhez juttatja a résztvevőket.

Hatalmas szükségünk van efféle élményekre. Amióta az individualizmus szétrombolta a közösségeinket, magányosak lettünk. Ábrahám legyőzte Kedorlaomert, hogy kiszabadítsa Lótot, és így lett "vándorló arámból" királyok szövetségese. Idegenből baráttá lépett elő, akit Melkizedek, a papkirály megáld: "Áldja meg Ábrámot a magasságbeli Isten, aki az eget és a földet teremtette." (Ter 14,19) Szövetségeket kötni, baráttá válni, összefogni, elviselni egymást, és megbocsátani az okozott fájdalmakat, elengedhetetlen ahhoz, hogy megoldjuk a szabadulószoba rejtélyét, és időre kijussunk onnan. "Telepítsétek le [az embereket] ötvenes csoportokban." - kéri Jézus tanítványait. Ha bepánikolunk a feladattól, nem találjuk a megoldást. Rendet kell tenni a káoszban, és meg kell keresni a kulcsot a rejtélyre. "Ti adjatok nekik enni." (Vö. Lk 9,13-14) Az apostolok önkéntelen kifelé tekingetnek, kívülről várják a megoldást: "Bocsásd el a tömeget, hogy a környékbeli falvakba és tanyákra menjenek, szállást vegyenek és ennivalót keressenek." (Vö. Lk 9,12) Értik Jézus kérését, hogy ott helyben találjanak megoldást, de legalább "telefonos segítséget" kérnének a feladathoz: mi ehhez kevesek vagyunk, "hacsak nem megyünk el mi, és nem veszünk élelmet ennek az egész népnek." (Lk 9,13b) Pedig a szabadulószobában minden kulcs ott van. Ám össze kell dobnunk minden képességünket és a Jézusba vetett bizalmunkat ahhoz, hogy megtaláljuk őket. Nem állhatunk félre, hogy oldják meg a többiek, mert lehet, hogy éppen én dőlök neki annak a szekrénynek, ami a következő kulcsot rejti. Be kell dobnom magam teljesen: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" (1Kor 11,24b) Ez elkerülhetetlenül sérülésekkel, csalódásokkal jár. Szent Pál kiemeli, hogy "Jézus azon az éjszakán [azonosítja magát a megtört kenyérrel és szétosztott borral], amikor elárulták" (vö. 1Kor 11,23b). Idegenekként és ellenségekként vagyunk összezárva életünk közösségeiben, és Jézus az egyetlen esélyünk, hogy szövetségesekké, sőt barátokká legyünk. Jézus az a messiáskirály, akinek "kinyújtja az Úr Sionból hatalma vesszejét, hogy ellenségei között uralkodjék". (Vö. Zsolt 110(109),2) De ehhez kezébe kell adnunk magunkat, hogy hálát adhasson értünk, megtörjön bennünket, és a maga Titokzatos Testeként egymásnak ajándékozzon minket (vö. 1Kor 11,23-24).