Vágyunk rá, hogy jó emberek legyünk. Ezért megérint bennünket Trito-Izajás: "Oszd meg az éhezővel kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!" (Iz 58,7) Szeretnénk magunkat jószívűnek, adakozónak, jókedvűnek, szeretettel teltnek látni, ugyanakkor úgy látjuk, hogy most még ez nem időszerű. Úgy képzeljük, hogy ha Isten megáld minket, ha már megvan mindenünk, biztonságban, sikerben, elismertségben élünk, akkor majd nekiállunk jótékonykodni, amiért még több elismerés, köszönet és hála vesz majd körül. Ez a vágyunk visszhangzik minden mese végén: "És boldogan éltek, amíg meg nem haltak."

A valóság azonban nem ilyen. Ha a sikert, jólétet, gazdagságot tűzzük ki célul, akkor egész életünket annak szolgálatába állítjuk, hogy mindezt előteremtsük. Ez általában azzal jár, hogy érzéketlenné válunk mások gondjára, nyomorára. Így épp az ellenkezője történik, mint amit eredményként látni szerettünk volna. Ha arra összpontosítunk, hogy megszerezzük azt, amiből adakozhatunk, a szerzés vágya tölt be, nem az adakozásé.

Az ősbűn ismétli önmagát, amikor meg akarunk szerezni valamit Istentől, hogy olyanok legyünk mint ő, ahelyett, hogy Vele lennénk hozzá hasonlók, mint szeretett gyermekei. Hasonlítunk egy letört faágra, amely ugyan ott lóg a többi közt, de elfonnyadnak levelei, elsötétülnek benne az élet színei, mert elzárult életadó kapcsolata a fával.

Isten arra hív bennünket, hogy ne az anyagi biztonság, szakmai előmenetel megvalósítása töltse ki életünket, hanem hasonlítsunk Istenre, akinek képére teremttettünk. Vegyük föl az ő attitűdjeit: "ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod." (Iz 58,9b-10a) Nem kell mást tennünk, mint Jézus életpéldáját követnünk: "nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről." (1Kor 2,2) Jézust egészen magával ragadta mások boldogságának munkálása. Elénk élte: "ti vagytok a föld sója" (Mt 5,13a), amely feloldódik az ételben, hogy annak Istentől megálmodott, eredeti ízét előhozza. Ha a só akarna felülkerekedni, élvezhetetlen volna az étel. Ha pedig nem akarna hozzáadni a másikéhoz semmit, akkor "nem [lenne] való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek." (Vö. Mt 5,13) Ha Isten titkát akarod hirdetni, akkor "ne választékos beszéddel vagy emberi bölcsességgel […] hanem a lélek és az erő bizonyságával" (vö. 1Kor 2,1.4b) akarj szólni! Őszintén engedd, hogy átfolyjon tökéletlenségeden az ő fénye, és "akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal" (Vö. Iz 58,8a) "hogy világítson mindenkinek a házban." (Vö. Mt 5,15c) Ha fény vagy, akkor arról szól az életed, hogy megmutatod a környezetedben élők szépségét, és hálát ébresztesz bennük minden fény forrása iránt. "Világossága ragyog az igazakra a sötétben, [Annak, aki] irgalmas, könyörületes és igaz." (Zsolt 112(111),4) Ő a szívünkben fakadó fény.