Annyi minden tud vidámságot, búfelejtést, szórakozást hozni üres óráinkba, hogy lehetséges, eszünkbe sem jut azon ujjongani, hogy van házastársunk, aki megkérdezi tőlünk, "Milyen napod volt?". Vagy már megszoktuk, hogy felnőtt gyerekünk elvisz orvoshoz vagy bevásárol nekünk. Vagy még ugyan mindent mi csinálunk magunknak, de a gyerekeink meglepnek bennünket szülinapunkra egy színházjeggyel. Vagy kicsik még, és olykor megölelnek. Túl hamar hozzászokunk a jóhoz. Pedig örülhetnénk neki újból és újból. De hát annyit hallgatjuk a híreket, annyit dumálunk  másokkal, annyiszor hallgatjuk meg kedvenc humoristánk felvételeit vagy kedvenc együttesünk számait, hogy tele van a fejünk. Ha csendben lennénk, többet örülnénk.

Krisztus jelenléte még egy lépéssel e csendes örömök mögött van. Ritkán értjük annyira a képet, mint ezekben a napokban, pedig gyakran használjuk, hogy "el vagyunk havazva". Állandóan erről panaszkodunk. És most átérezhetjük, hogy ha el vagyunk havazva, akkor neki kell álljunk, és ki kell ássuk magunkat. El kell lapátoljuk megszokott szórakozásainkat a fejünkből és a szívünkből, hogy megörüljünk egymásnak, hogy elvarázsolódjunk újra egymástól. És ha rendszeresen időt szánunk minőségi kapcsolatainkra, akkor még egy lépéssel beljebb léphetünk a csendben, és megnyílunk - jobb esetben közösen - arra, hogy felujjongjunk a várandós Máriával együtt Erzsébetet látogatván (vö. Lk 1,47), lám, mi is Krisztust hordozzuk az életünkben. "Így lettem becses az Úr szemében, és Istenem lett az erőm." (Iz 49,5b) Ha figyelmes szeretettel szolgáljuk egymást, közben körülvesszük magunkat Jézus mondataival, tetteivel, és engedjük, hogy mindez csendben elkezdjen foglalkoztatni minket, egyre inkább magához vonz az Isten Fia, akire "rászállt a Lélek, és rajta maradt" (vö. Jn 1,32b). Ez azt jelenti, hogy Krisztus eleven kapcsolatba hoz bennünket örömünk okával és eredőjével, a teremtő Istennel. Jézus megmutatta életével, hogy Isten "nem követel égő- és engesztelő áldozatot, [csak] hogy teljesítsem azt, amit kíván, [mert] törvénye szívemet örömmel tölti el." (Vö. Zsolt 40(39),7b,8b,9b) Krisztus maga Isten igazsága, akinek akarata belesimul a Teremtőjébe, öröme egyedül Isten szelíd öröme, és arra hív, hogy ezt az örömöt ajándékozzuk egymásnak alázattal, szüntelenül. Az ezer szálon Krisztusba öltött élet tölti el gyöngéd, mégis elvehetetlen örömmel "a Krisztus Jézusban megszentelteket, a meghívott szenteket és mindazokat, akik [...] segítségül hívják, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét." (Vö. 1Kor 1,2)