Ahogy a hadkötelezettség és az adó kirovása a 19. században a családokról az egyénekre tevődött át, a család már egyre kevésbé tudta megvédeni az egyes családtagokat a külső veszélyektől, tehertételektől, felelősségtől. "Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa" - tartja azóta a mondás. Innen eredeztethető a család, a lakóközösségek erőtlenné válása az ipari, majd a fogyasztói, ma pedig a szórakoztató társadalomban. Minden társadalmi rétegre jellemző, hogy egyre súlyosabb a gyökértelenné válás és az elmagányosodás. Az online játékok köré rendeződő baráti körök kialakulása mutatja még az általános emberi igényt a közösségben élésre, de a fogyasztás és önzés mentén berendezett élet csak nagyon felületes közösségi kapcsolódásokat tesz lehetővé.

Nem véletlen, hogy garantált a sikere a magányos hősöket felvonultató filmeknek. Sajnos, leginkább velük tudunk azonosulni. A jövőben játszódó fantasy filmek némelyike azonban levonja a következtetést a jelen kor visszásságaiból: a jövő magányos hősei a forgatókönyvírók szerint rommá lőtt városokban tengődő, betegségektől gyötört szegények messiásaként tűnnek fel, és sokszor a hőstettek végrehajtása után is ugyanolyan magányosak maradnak, mint annak előtte. Szomorúan érkeznek a semmiből, és ugyanolyan szomorúan távoznak is. Gondolom, egyikőnk sem kap kedvet, hogy ilyen világban éljen. Szükségünk van egy valós alternatívára.

A mi hősünk Jézus is különleges képességekkel rendelkezik, "Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?" (Mt 3,14b), mondja neki Keresztelő János. Jézus azonban nem "különutas"; beáll a sorba, egy lesz közülünk, hogy lebontsa a gyanakvás válaszfalait Isten és ember, ember és ember között. "Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot cselekszi." (ApCsel 10,34b-35) Belőlünk alkotja meg az Egy Test Közösségét, az Egyházat, amely "hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a nemzetek." (Iz 42,3c-4) Jézus nem egy magányos hős, aki eljött a mennyből, hogy hőstette után oda visszatérjen. Jézus azért jött el kisgyermekként, kiszolgáltatottként, hogy a gondoskodásunkra bízza magát, hogy a segítségünket kérje, hogy aktivizáljon bennünket, és összekössön egymással a tevékeny szeretetben, nyitottá téve a Szentlélek befogadására. "Látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni" (Mt 3,16b) teremtő erővel, szelíd szeretettel. "Ő pedig, amerre csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten." (ApCsel 10,38b) Meggyógyítja a mi önzésre hajló szívünket is, magához kapcsol, hogy átjárjon bennünket Isten Lelke. Velünk együtt tér vissza az Atyaistenhez az idők végén, mint Szenvedő Szolga, Isten népe, az Ő családja, mindazok együtt, "akik hagyták magukat megmenteni" (vö. 'τοὺς σωζομένους' ApCsel 2,47).