Az 1984-ben Japánból indult sport vakok számára teszi elérhetővé a teniszjátékot. A speciális szivacslabdákba golyóscsapágyas csörgőket szerelnek, és a labda többszöri pattanása is megengedett a hivatalos szabályok szerint, hogy a játékosok hallhassák a labda mozgásának irányát. A pályavonalak tapintható kialakításúak, hogy azokat is érzékelhessék a látásukban akadályozott teniszezők. 2026-ban a Nemzetközi Vaktenisz Szövetség (IBTA) sporttörténelmet írt: 2027-től fölvették a sportágat a Nemzetközi Vakok Sportszövetsége (IBSA) Világjátékainak versenyprogramjába.

A vaktenisz művelői nemcsak hősies küzdeni akarásukkal példaképek számunkra, hanem azzal a feszült figyelemmel is, amivel pásztázzák a játékteret. Gyors észleléssel veszik föl a labda ritmusát, hogy megelőzzék kicsúszását a játékmezőből. Pillanatok alatt ott teremnek, ahová a labdát várják, kiszámítva annak röptét és gyorsaságát. Mintha figyelmükkel becsatornáznák az egész pályát, észlelve nemcsak a labdát, hanem a másik játékos mozgását is, kifigyelve terveit, megsejtve mozdulatait, noha semmit nem látnak belőle. Mégis megtanulnak figyelni rá, és összehangolni vele mozgásukat.

Valahogyan ezt kell elsajátítanunk hitéletünkben. Érzékennyé kell válnunk a láthatatlanok mozgására, mint amilyenek "az özvegy és [az] árva [… és] a népemből való szegény" (vö. Kiv 22,21.24a), mert tőlük jönnek azok az impulzusok, amelyek megtanítanak észrevenni az igazán Láthatatlant, Istent. Ahogy a csörgőkkel fölszerelt labdák, úgy a szegények is kicsik, erőtlenek, mégis hangosak, mert gyengeségükben fel kell hívják magukra a figyelmet, hiszen mindenben másokra szorulnak. Isten figyel rájuk, és "ha hozzá kiáltanak, ő meghallgatja őket, mert irgalmas az ÚR." (Vö. Kiv 22,26b) Ha tehát mi is figyelünk rájuk, Isten útját járjuk, és játékban maradunk velük, vele. Így "a tanítást a sok nehézség ellenére is a Szentlélek örömével fogadva [...] az élő és igaz Istennek szolgálunk, és várjuk a mennyből Fiát, Jézust." (Vö. 1Tessz 1,6b.9c-10a)

Ez a várakozás a vaktenisz éltető eleme: a teljes ráhangolódás a másikra, aki érkezik a gyenge hangú labdában, amit fel kell emelnem a földről, és újra játékba kell hoznom. Ezen túl pedig ráhangolódni arra, akit nem ér el az ütőm, de aki az egész játékot mozgatja. "»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« (MTörv 6,5) Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« (Lev 19,18)" (Mt 22,37-39) Ha ezt a két parancsot megtartom, a játék sikeres lesz, és velem lesz "Istenem, segítőm, akiben remélek; oltalmazóm, pártfogóm és üdvöm ereje." (Zsolt 18(17),3bc)