Embedded Files
Tedd hozzá a tiédet!
Tedd hozzá a tiédet!
elmélkedés az Évközi XXVI. Vasárnap szentírási szakaszaihoz
Nagy méretű, méterszer méteres puzzle darabokkal mozgalmas csapatépítő tréningeket lehet tartani. Ilyenkor a munkatársaknak különböző instrukciók alapján különböző készségeiket lehet megcsillantani, ugyanakkor közösen látványosat alkotni. A játék egyik változatában például arra van mód, hogy kis egységeket raknak össze az egyes részlegek munkatársai úgy, hogy mindenkinek van egy puzzle-darabja, és megtalálja a helyét a maga szakaszában, majd összeillesztik az egyes szakaszokat egy képpé, ami így egyszerre lesz mindenkié és lesz egy teljes egész.
Ez egy szép üzenet egy gyár dolgozóinak, ahol az egyes részlegek dolgozói amúgy alig tudnak egymásról; de szép üzenet az emberiség nagy családjának is, ahol bár sokat tudunk egymásról a hírfolyamoknak köszönhetően, mégis alig foglalkozunk másokkal, inkább csak a kíváncsiságunkat elégítjük ki a legkülönfélébb híradásokkal.
Pedig Isten egy olyan emberi családról álmodik, ahol azon iparkodunk, hogy egymást boldoggá tegyük, és a jóban kiteljesítsük. Ez volt Jézus küldetése, amely teljessé teszi a próféták küldetését, és bennünket is cselekvésre ösztönöz. "Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt." (Fil 2,5)
Ennek megvalósításához Ezekiel szerint a következő lépéseket kell megtennünk: 1) Le kell győznünk a lehetőségeinkkel kapcsolatos elégedetlenkedést. "Azt mondjátok: Nem igazságos az Úr útja." (Ez 18,25a) 2) Észre kell vennünk saját felelősségünket. "Nem inkább a ti útjaitok hamisak?" (Ez 18,25c) 3) Bűnbánatot kell tartani, és hozzáigazítani életünket Isten szeretetéhez. "A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment." (Mt 21,29) 4) Hálásnak lenni Isten apró ajándékaiért. "Belátja bűneit [a bűnös,] és elfordul tőlük, azért életben marad, és nem hal meg." (Ez 18,28)
Mindannyiunknak csak egy puzzle-darabkája van, még akkor is, ha az egy életnagyságú darab. Ezt kell hozzáillesszük a többiekéhez. Ehhez be kell gyakorolnunk, hogyan tudunk végigmenni a fenti négy lépcsőn: 1) Az első korszakalkotó tettünk: kiléptünk az online játékok, filmek, reklámok és az árukkal roskadásig telepakolt üzletek illuzórikus világából, és beléptünk saját, szerény lehetőségeink, "a lelki közösség, a bensőség és együttérzés [világába, ahol egymással türelmesen, elfogadón...] egyetértünk, egy szívvel szeretünk, és egy lélekkel ugyanarra törekszünk" (vö. Fil 2,1b.2b). 2) Ezután magunkévá tettük a 12 lépéses önsegítő csoportok szemléletét, és "beismertük Istennek, magunknak és embertársunknak hibáink valódi természetét, és teljességgel készek voltunk arra, hogy Isten megszabadítson e jellembeli hiányosságainktól." (12 lépés, 5-6.) 3) Ezzel a bűnbánattal teli tekintettel elkezdtünk önzetlen örömmel örülni mások sikerének, hiszen egészséges, boldog társakkal képesek vagyunk egészséges, boldog közösséget alkotni. Elvégre az én puzzle-om az övéhez kell illeszkedjék. "Vetélkedésből ne tegyetek semmit... Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!" (Fil 2,3a.4) 4) Fel kell ismernem Isten meghívását, hogy "Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!" (Mt 21,28c) Fel kell fedeznem, hogy a jutalom, a boldogság az, hogy vele dolgozhatom. Ehhez el kell engednem elképzeléseimet a biztos, tökéletes és gondtalan jövőről, mert Isten nem másoktól elkülönült, "hibátlan" tökéletesség, hanem másokkal szeretetben egyesült tökéletesség. Ha csak a haverokkal, edzőtársakkal, biciklizős, focizós, szaunázós, kirándulós baráti körrel akarom megosztani boldogságomat, akkor óhatatlanul magamra maradok. Azt gyakorlom be, hogy csak egy szeletet mutassak meg magamból. Jézus azonban - Keresztelő Jánostól kísérve - egész lelkem szabadítására jött. "Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján – és nem hittetek neki. A vámosok és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki." (Mt 21,32) Az Atya továbbra is, szünet nélkül hív: "Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!" (Mt 21,28c)
Jézus intése nekünk szól, akik mindent megteszünk, hogy jó képet alakítsunk ki magunkról. Mindenki látja rajtunk, hogy jóképűek, divatosak vagyunk, rendezett életet élünk, és jól összeválogatjuk kikkel állunk szóba, és kikkel nem. Közben nem értjük, hogy miért nem kíváncsiak ránk a gyerekeink, miért alakul ki (nekik is) a saját kizárólagos baráti körük. Amikor elköltünk egy rakat pénzt arra, hogy elmenjünk egy társasutazásra a jól bevált baráti körrel, csalódottak vagyunk, hogy nincs senki körülöttünk, akit élményeink érdekelnének. Ám miért is érdekelne bárkit is, ha módszeresen kizárunk életünkből szülőt, szomszédot, munkatársat és mindenki mást? Jézus nem lát más esélyt boldoggá tételünkre, mint hogy kihív ebből a konszolidált világból "a vámosok és utcanők" megvetett és esetleges világába. "Az Úr igazságos és jóságos, ezért a bűnösöknek is utat mutat." (Zsolt 25(24),8) Ez az egyház világa, ahol olyanokkal osztom meg az életemet, akiket nem én választottam érdeklődési kör vagy társadalmi helyzet mentén. Itt nem magamra költöm a pénzem kizárólag, nem a családomra csak, hanem önzetlenül adok időmből, pénzemből, életemből azoknak, akikért Krisztus meghalt, azoknak, akik örülnek hitemnek, drukkolnak sikereimnek, és nem tudásomért, pénzemért, hanem önmagamért szeretnek. Egy gyárban olyan puzzle-darabot adnak a kezembe, ami jobb esetben a képességeimnek megfelel. Egy edzésen olyat, ami fizikumomnak megfelel. Krisztus engem magamat tesz puzzle-lé, nem kell többé álarcot viselnem, önmagam lehetek, önmagamért szeretnek. Amint ezt megélem, elkezdődik számomra a megváltás, és belépek Isten Országába. Ott "Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!" (Fil 2,10-11)
Trage deinen Teil dazu bei!
Trage deinen Teil dazu bei!
Mit großen Puzzleteilen im Format von einem Meter mal einem Meter lassen sich abwechslungsreiche Teambuilding-Trainings durchführen. Dabei können die Mitarbeiter anhand verschiedener Anweisungen ihre unterschiedlichen Fähigkeiten unter Beweis stellen und gleichzeitig gemeinsam etwas Spektakuläres schaffen. In einer Variante des Spiels können beispielsweise die Mitarbeiter der einzelnen Abteilungen kleine Einheiten zusammensetzen, sodass jeder ein Puzzleteil hat, das seinen Platz in seinem eigenen Abschnitt findet, und anschließend die einzelnen Abschnitte zu einem Bild zusammenfügen, das somit gleichzeitig allen gehört und ein vollständiges Ganzes bildet.
Das ist eine schöne Botschaft für die Arbeiter einer Fabrik, in der die Mitarbeiter der einzelnen Abteilungen sich sonst kaum kennen. Aber es ist auch eine schöne Botschaft für die große Familie der Menschheit, in der wir zwar dank der Nachrichten viel voneinander wissen, uns aber dennoch kaum mit anderen beschäftigen, sondern vielmehr nur unsere Neugier mit den unterschiedlichsten Meldungen stillen.
Dabei träumt Gott von einer menschlichen Familie, in der wir uns bemühen, einander glücklich zu machen und im Guten zur Vollendung zu gelangen. Das war die Mission Jesu, die die Mission der Propheten vollendet und auch uns zum Handeln anspornt. „Seid untereinander so gesinnt, wie es dem Leben in Christus Jesus entspricht.“ (Phil 2,5)
Um dies zu verwirklichen, müssen wir laut Ezechiel die folgenden Schritte unternehmen: 1) Wir müssen die Unzufriedenheit mit unseren Möglichkeiten überwinden. „Ihr sagt: Der Weg des Herrn ist nicht richtig.“ (Ez 18,25a) 2) Wir müssen unsere eigene Verantwortung erkennen. „Sind es nicht eure Wege, die nicht richtig sind?“ (Ez 18,25c) 3) Wir müssen Buße tun und unser Leben an Gottes Liebe ausrichten. „Der Sohn antwortete: Ich will nicht. Später aber reute es ihn und er ging hinaus.“ (Mt 21,29) 4) Für Gottes kleine Gaben dankbar sein. „Wenn [der Sünder] alle seine Vergehen, die er verübt hat, einsieht und umkehrt, wird er bestimmt am Leben bleiben.“ (Ez 18,28)
Jeder von uns hat nur ein Puzzleteil, auch wenn es ein lebensgroßes Stück ist. Dieses müssen wir an die Teile der anderen anpassen. Dazu müssen wir üben, wie wir die oben genannten vier Schritte durchlaufen können: 1) Unsere erste epochale Tat: Wir haben die illusorische Welt der Online-Spiele, Filme, Werbung und der bis zum Bersten mit Waren vollgestopften Geschäfte hinter uns gelassen und sind in die Welt unserer eigenen, bescheidenen Möglichkeiten eingetreten, „in die Welt der geistlichen Gemeinschaft, der Vertrautheit und des Mitgefühls [, in der wir geduldig und akzeptierend miteinander umgehen …] einstimmen, mit einem Herzen lieben und mit einer Seele dasselbe anstreben“ (vgl. Phil 2,1b.2b).
2) Anschließend machten wir uns die Sichtweise der Selbsthilfegruppen der 12-Schritte-Programme zu eigen und „gaben vor Gott, uns selbst und unseren Mitmenschen die wahre Natur unserer Fehler zu und waren vollkommen bereit, dass Gott uns von diesen Charakterfehlern befreit.“ (12 Schritte, 5–6.)
3) Mit dieser von Reue geprägten Haltung begannen wir, uns mit selbstloser Freude über den Erfolg anderer zu freuen, denn mit gesunden, glücklichen Mitmenschen sind wir in der Lage, eine gesunde, glückliche Gemeinschaft zu bilden. Schließlich muss mein Puzzleteil zu seinem passen. „Tut nichts aus Streitsucht … Jeder achte nicht nur auf das eigene Wohl, sondern auch auf das der anderen.“ (Phil 2,3a.4)
4) Ich muss Gottes Aufruf erkennen: „Mein Kind, geh und arbeite heute im Weinberg!“ (Mt 21,28c) Ich muss entdecken, dass der Lohn, das Glück darin besteht, mit ihm arbeiten zu dürfen. Dazu muss ich meine Vorstellungen von einer sicheren, perfekten und sorgenfreien Zukunft loslassen, denn Gott ist keine von anderen getrennte, „fehlerlose“ Vollkommenheit, sondern eine in Liebe mit anderen vereinte Vollkommenheit. Wenn ich mein Glück nur mit meinen Kumpels, Trainingspartnern und dem Freundeskreis teilen möchte, mit denen ich Rad fahre, Fußball spiele, in die Sauna gehe oder Ausflüge mache, dann bleibe ich unweigerlich auf mich allein gestellt. Ich übe mich darin, nur einen kleinen Ausschnitt von mir preiszugeben.
Jesus jedoch – begleitet von Johannes dem Täufer – ist gekommen, um meine ganze Seele zu befreien. „Denn Johannes ist zu euch gekommen auf dem Weg der Gerechtigkeit und ihr habt ihm nicht geglaubt; aber die Zöllner und die Dirnen haben ihm geglaubt. Ihr habt es gesehen und doch habt ihr nicht bereut und ihm nicht geglaubt.“ (Mt 21,32) Der Vater ruft weiterhin, ohne Unterlass: „Mein Kind, geh und arbeite heute im Weinberg!“ (Mt 21,28c)
Jesu Ermahnung richtet sich an uns, die wir alles tun, um ein gutes Bild von uns selbst zu vermitteln. Jeder sieht an uns, dass wir gutaussehend und modisch sind, ein geordnetes Leben führen und sorgfältig auswählen, mit wem wir sprechen und mit wem nicht. Dabei verstehen wir nicht, warum unsere Kinder kein Interesse an uns haben, warum sich (auch bei ihnen) ein eigener, exklusiver Freundeskreis bildet. Wenn wir eine Menge Geld dafür ausgeben, mit unserem bewährten Freundeskreis eine Gruppenreise zu unternehmen, sind wir enttäuscht, dass niemand in unserer Umgebung da ist, den unsere Erlebnisse interessieren würden. Aber warum sollte es auch jemanden interessieren, wenn wir Eltern, Nachbarn, Kollegen und alle anderen systematisch aus unserem Leben ausschließen?
Jesus sieht keine andere Möglichkeit, uns glücklich zu machen, als uns aus dieser festgefahrenen Welt in die verachtete und unberechenbare Welt „der Zöllner und Dirnen“ herauszuholen. „Der Herr ist gut und redlich, darum weist er Sünder auf den rechten Weg.“ (Psalm 25(24),8) Das ist die Welt der Kirche, in der ich mein Leben mit Menschen teile, die ich mir nicht aufgrund gemeinsamer Interessen oder meiner sozialen Stellung ausgesucht habe. Hier gebe ich mein Geld nicht ausschließlich für mich selbst aus, nicht nur für meine Familie, sondern ich schenke selbstlos meine Zeit, mein Geld und mein Leben denen, für die Christus gestorben ist, denen, die sich über meinen Glauben freuen, die mir Erfolg wünschen und die mich nicht wegen meines Wissens oder meines Geldes lieben, sondern um meinetwillen. In einer Fabrik wird mir ein Puzzleteil in die Hand gegeben, das im besten Fall meinen Fähigkeiten entspricht. Beim Training eines, das meiner körperlichen Verfassung entspricht. Christus macht mich selbst zu einem Puzzleteil; ich muss keine Maske mehr tragen, ich kann ich selbst sein, man liebt mich um meinetwillen. Sobald ich das erlebe, beginnt für mich die Erlösung, und ich trete in das Reich Gottes ein. Dort „damit alle im Himmel, auf der Erde und unter der Erde ihr Knie beugen vor dem Namen Jesu und jeder Mund bekennt: Jesus Christus ist der Herr zur Ehre Gottes, des Vaters.“ (Phil 2,10–11)
Page updated
Google Sites
Report abuse