Óraátállítás után, a hidegebb idő beköszöntével előkerülnek a háztartásokban a nyáron megszárított gyógyfüvek, gyümölcsök és a boltban vásárolható teakeverékek, no meg a méz, a cukor, a citrom - a brit szokásokon nevelkedett családokban ezenkívül a tej - és ezek - mint tavasszal a bokrok alján előbújó krókuszok, jácintok, tulipánok - nyüzsgő, színes kavalkádjukkal körülveszik a konyhaasztal fő helyét ilyenkor elfoglaló teáskannát, amely méltóságteljesen trónol középen, tekintélyt parancsoló, délceg tartással; dagad a büszkeségtől, mint egészségünk legfőbb őrzője és jótevője. A teáskanna nemcsak megáztatja a teafüvet a forrásban levő vízben, hanem ügyesen kialakított kiöntőjén át kecsesen a csészékbe is csorgatja a gyógyhatású nedűt, hogy azzal erősítse szervezetünket.

A teáskanna működése emlékeztet arra, ahogy az Anyaszentegyház megőrzi és szétosztja a családok, papok, szerzetesek szolgálatát. Hívő keresztényként mindannyian, mint teafüvet, beledobjuk képességeinket Isten forró szeretetébe, hogy kioldja belőlünk szenvedések közepette mindazt, amivel mások hasznára lehetünk, megízesítve életünket a Szentlélek kegyelmeivel. "Láttam, hogy a [… kannából] víz fakadt. [...] Ahová eljut ez a víz [...] minden virulni fog!" (Vö. Ez 47,1.9) Ha csak azt nézzük, ahogy a forrásban lévő vízben teafűként elfonnyad életünk, elbátortalanodunk. Ezért halljuk Szent Pál mondatát: "Nem tudjátok, hogy [... éppen ezáltal] Isten Lelke lakik bennetek?" (Vö. 1Kor 3,16) A teáskanna forróságában ugyan felemésztődünk teljesen, és a teafű később a komposztra kerül, de a tehetségünk, fáradozásaink gyógyszerré válnak azok számára, akiket táplálhatunk, erősíthetünk. "Emészt a házadért való buzgóság." (Jn 2,17b) A teáskannába merülve Jézus életében osztozhatunk. Nem véletlen mondta Tamás apostol: "Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!" (Jn 11,16) Az Egyház teáskannaként egyesít bennünket Krisztussal és egymással a Szentlélek erejében az Atya akaratának megtételére. Összeérnek benne legjobb erőink; kiizzasztja belőlünk minden tudásunkat, akaratunkat, hogy mindezt szétossza kecses kiöntőjén keresztül oda, ahová a Szentlélek gondolja. Már nem mi vagyunk magányosan, elszigetelve, önzésünkbe csomagolva a teáskanna körül, hanem benne egybeforrva, az "ő saját testének templomává", teájává leszünk. (Vö. Jn 2,21) Ez teszi értelmessé és reménytelivé életünket, amelynek Krisztusban távlata van: "Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!" (1Kor 3,17b)