Egy árvíz, egy villámcsapás - és megsemmisülhet a megteremtett otthon, egy élet munkája. Háború, kitelepítés, üldöztetés, disszidálás - és mindaz, amiből addigi biztonságomat egybeszőttem, egyetlen kofferre és egy batyura olvad, mint a piszkosfehér pamacs hóolvadáskor a hótorlasz helyén. Családi tragédiák, szétszakadó szeretetkötelékek, külföldi ösztöndíj, messzi munkavállalás a jobb megélhetés reményében - és szanaszét repülnek fészekmeleget jelentő és darabokra tört szeretetkapcsolataink szilánkjai.

Pedig biztonságra vágyunk. Amíg van körülöttünk otthon, család, játszópajtások, iskolatársak, barátok, addig vágyakozva nézzük költözőmadarainkat, ahogy útra kelnek, hogy bejárjanak messze földeket. Aztán azon kapjuk magunkat, hogy digitális nomádként, home office-ban dolgozva messzi országban élünk. És ha eltelt három év emitt, nyolc év amott, egyszer csak rádöbbenünk, hogy sehol sem érezzük magunkat otthon, minden addigi idegenné vált, és elfelejtettük, hogyan kell gyökeret ereszteni, kötődni. Irigykedve nézzük tavasszal a rügyező bokrokat, fákat, amint gyökereikből megújulnak ágaik, minket pedig ördögszekérként lendít tovább a következő lehetőség, az újabb feladat, és az identitásunk DÁP-alkalmazásunkra zsugorodik.

Mint a fuldoklónak vetett kötél, úgy ér bennünket Ábrahám bizonyossága a semmi közepén. Ezt mondja neki az Úr: "Vonulj ki földedről!", más fordításban: "Menj magadért, a te boldogságodért, távol a te földedtől!" (Vö. Ter 12,1a) Isten megszólítja ezt a gyermektelen, boldogtalan öreget, és azt mondja neki, hogy indulj el az én utamon családoddal, mert nekem gondom van a ti boldogságotokra. A ti eljövendő örömötökből sarjadzik majd másoknak is az öröme: "általad nyer áldást a föld minden nemzetsége." (Ter 12,3b) És Ábrahám beleveti magát az Istenre hagyatkozás biztonságába, amely átsegíti a csüggedés és kétségek hullámvölgyein. Ő lesz az Istenben bízók példaképe nemzedékeken át: "Sziklaszilárd az Úr igéje, […] az Úrra hagyatkozik lelkünk, ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk." (Zsolt 33(32),4a.20) És az Úr tanít nemzedékről nemzedékre. Mózes a Sinai-hegyen megkapja a szeretetre nevelő parancsokat. Illés a Hóreben találkozik a rólunk gondoskodó, gyöngéd Istennel. Az ő példájuk segít bennünket a világ bizonytalanságai között újra gyökeret ereszteni, társakra lelni, és bizalmat rügyeztetni a szívünkben. Ez az Istenre hagyatkozás érlelte ki a messiási örömhírt, amit a próféták vártak, Jézus pedig kinyilatkoztatott: "Eu angelion!" Bármilyen nehézség adódik, nincs félni valónk! Megkezdődött Isten uralma! A sátoros ünnep messiási hangulatában a három apostol az Ószövetség két oszlopával megkapja a Fiú kinyilatkoztatását: "Ez az én szeretett Fiam", tehát ő a messiáskirály, "akiben kedvem telik", azaz ő a Szenvedő Szolga, "Őt hallgassátok!" - mert ő a messiás próféta (Mt 17,5b). Szavai, szenvedése Isten fogadott gyermekeivé emel fel bennünket. Ez a mi erőforrásunk, biztonságunk a bizonytalan és ellenséges világban. Pál szavaival élve: "Vállald velem együtt a szenvedéseket az evangéliumért, Isten erejére támaszkodva, [...] amely megnyilvánult most Megváltónknak, Jézus Krisztusnak megjelenésével." (2Tim 1,8b.10)