Advent határozott irányt szab életünknek; meghív, hogy összegyűljünk hallgatni az ÚR szavát, "hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk." (Iz 2,3b) Annyi minden követeli a figyelmünket ebben az időszakban, hogy előbb-utóbb szétszórtak leszünk, és elnehezül a lelkünk. Épp úgy, mint a koratavasszal előbújt, éhes kis gyíkocska, aki alighogy magához tért a délutáni napsütésben, rögvest elkezdte kergetni a szúnyogot a még téli hideget lehelő bokrok között. Észre sem vette, de hamar lehűlt a teste, s a végén már lépni is alig tudott, nemhogy szúnyogot elkapni. Pedig ha megengedi a napocskának, hogy alaposan átmelengesse elgémberedett tagjait, egyetlen gyors mozdulattal elkapta volna a szúnyogot, amikor feléje repült.

Advent meghív minket, hogy sütkérezzünk a Szentírás tanításának fényében, töltsük meg életünket ragyogásával, azaz "öltsük magunkra Jézus Krisztust[…], amint az a nappalhoz illik, [hiszen ...] üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk." (Vö. Róm 13,14.13.11b) Mindaddig, amíg ide-oda rohangászunk rideg telet lehelő társadalmunkban, elgémberedik a lelkünk, elcsüggedünk és közönyössé válunk. Olyanok leszünk, mint az emberek "Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban [...] ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek [...] Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa." (Vö. Mt 24, 37-39a) Töltsük adventi időnket csenddel, Szentírás-olvasással! "Jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé" (Collecta), "ne [pedig] lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva" (Róm 13,13b) éljünk! Isten, aki a szeretet, "igazságot szolgáltat számtalan népnek" (Iz 2,4a), hogy "biztonságban éljen, aki szeret téged." (Zsolt 122(121),6b) Az Igére figyelve felmelegszik a lelkünk, és érzékennyé válunk Isten érintésére, hogy aztán fürgén befogadhassuk Isten adományait.