Sokat szörnyülködünk manapság: megbolondult a természet - mondjuk; aszály van, egyenetlen a csapadékeloszlás, gyors folyású, nagy folyóink mélyülő mederszintje és talajvíz-elszívó hatása elborzaszt minket. Ugyanígy megdöbbenünk a megbolondult emberiségen, a hozzánk közelebb kúszó háborúkon és egymást érő válságokon, vagy a politikai közbeszéd eldurvulásán, a demagógia, az arrogancia térnyerésén, a következmények nélküli tetteken, de a digitális bennszülöttek és a digitális bébik idősebbektől eltérő gondolkodási mintázatán is.

Tehetetlennek érezzük magunkat: a világ pénze nem elég, hogy vízzel ellássuk eddigi mezőgazdasági termelő rendszereinket, és nem értjük, hogyan "működik" a kommunikáció a most felnőtté vált és munkába állt generációval.

Miközben középkorúként lázasan megoldásokat keresünk, fiatalként megpróbálunk alkalmazkodni, idősként aggódunk a világ változásain, a Szentírás mindannyiunknak egy más perspektívát javasol. Jézus az Isten Országáról szóló példabeszédekben arra hív minket, hogy Isten szemével lássunk. Ahol tartunk, akik vagyunk, nézzünk rá onnan a világunkra. Kezdjünk el gyönyörködni a magvető széles mozdulataiban, ahogy elszórja hosszan maga körül a magokat. Egyenletesen, bőségesen, függetlenül attól, hogy milyen talaj van előtte. Hangolódjunk rá Isten hullámhosszára! Gyönyörködjünk, cselekedjünk, miközben tudván tudjuk, hogy a talaj minősége lépésről lépésre más. Éppen, ahogy különböznek egymástól a generációk, akikkel ma együtt élünk. Ahogy különböztek egymástól a csoportok, akik Jézust hallgatták.

Az ÚR arra hív, hogy fogadjuk el, sokan nem értik, amit mondunk. Egyszerűen "fülükkel restül hallanak" (vö. Mt 13,15a), tele van a szívük mással. Azért csak beszélgessünk velük. Meséljünk nekik szépeket, amit ha nem is értenek, megnyugtatja, feltölti őket. Elvégre is a mi feladatunk csak annyi, hogy magunk jó talajt nyújtsunk a belénk vetett magnak. Ne sajnáljuk hát a rájuk pazarolt időt, munkát, az eleve kódolt kudarcainkat. Ilyenek a kollégák a munkahelyen, a haverok az edzőteremben, a szülők az iskolában. Ne ítélkezzünk, inkább gyönyörködjünk a kikelt magban addig is, amíg "jönnek az ég madarai, és ezeket mind megeszik", vagy amíg "a tövisek el nem fojtják őket". (Vö. Mt 13,4b.7b)

Mutassunk gabonát melengető, szemet nevelgető talaj-mintázatot! Hátha átváltozik ismerőseink talaja a magvető szándéka szerinti jó talajjá! Hátha lesz köztük olyan is, ami "jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat." (Mt 13,8b) Ne pazaroljuk erőnket vélemények megfogalmazására, kommentelésre, vitatkozásra! Inkább jó talaj példáját mutatva töltsük életünket azzal, hogy minden belénk vetett jó magot tápanyaggal körülölelünk.

Így kezdünk hasonlítani az ÚR szavához, amely mint eső "megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek". (Iz 55,10b) Tanuljuk el a magvető nem méricskélő, önmagát szétosztó mozdulatát Istentől, mert "maga a természet is sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását […] de nemcsak a természet, hanem mi magunk is, akik a Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk." (Róm 8,19.23a) Nyilván meg kell találni az új csapadék-megőrző technikákat, meg kell találni az emberi hangot az eldurvuló közéletben, de sokkal könnyebb fellelni ezt a tudást, ha megvan a bizalom Istenben, aki "meglátogatta és megöntözte a földet, elhalmozta bőséges áldással. Az egek csatornái megteltek vízzel; [és ő] gabonát nevel az embernek." (Zsolt 65(64),10)