A latin áldás/megáldani szavak a "jót mondani" kifejezésből erednek. Az áldás Isten jelenlétének a megtapasztalása. Isten ugyanis csupa jóság, és önkéntelenül kiárasztja a belőle fakadó békét teremtésére. Ő "az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag." (Kiv 34,6b) Nem is tudja kivonni áldása alól magát senki az idő és tér korlátai között élő teremtésből, egyedül a szabad akarattal megáldott ember, akinek épp ezért be kell gyakorolnia, hogyan tud Isten terve szerint élni szabadságával, és tiszta tükörként makulátlanul visszaadni a rávetülő fényt. Az ember feladata begyakorolni Isten magatartását, aki "irgalmas és könyörülő", aki csak jót mond szüntelenül, egészen, maradéktalanul, Mindenét ajándékozva nekünk. "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy [...] általa üdvözüljön a világ." (Jn 3,16a.17b)

Be kell gyakorolnunk a jónak a mondását, az áldást, az örvendezést, mert ha nem Isten ragyogását tükrözöm, kialszik bennem a fény, a remény, elveszítem a bizalmam az emberekben, és egyre sötétebben fogom látni a világ sorsának alakulását. Olyanná leszek, mint aki "már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában." (Jn 3,18b) Jót kell mondani szünet nélkül, "buzdítva egymást" (vö. 2Kor 13,11a) a szív megtisztítására, mert tele van a világ trónbitorlókkal, akik ott pöffeszkednek az egyedül Istennek fenntartott helyen: a szívünk közepén. Fontosabbá válik a hírek, a politikai elemzések, vagy éppen a vicces videók nézegetése, az AI-barát kérdezgetése, a közösségi oldalak böngészése, mint annak meghallgatása, akinek képmása vagyunk.

Mózessel "földig hajolva" mondjuk: "Bár keménynyakú nép [vagyunk …] bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül." (Vö. Kiv 34,8.9b) Szétszóródott figyelmünket összeszedve harsogjuk a tüzes kemencébe vetett három ifjúval: "Áldott vagy[, Urunk,] templomodban, dicsőséged szent helyén." (Dán 3,53a), hogy megtisztítva szívünk templomát, ott megrendülten átéljük a Jézustól tanult gesztusok gyakorlásában, hogy ő maga cselekszik bennünk. "Köszöntsétek egymást szent (béke)csókkal" (2Kor 13,12a), halljuk a buzdítást, hogy "aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16b) Minél többet gyakoroljuk a jónak a mondását, annál inkább magunk is áldássá leszünk. "Örvendjetek és tökéletesedjetek! [...] Éljetek egyetértésben és békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene." (Vö. 2Kor 13,11)